Örökzöldek téli gondozása

2011.11.30. 08:30 - Bálint Károly kertépítő

Az utóbbi időben Magyarországon az őshonosakon kívül nagyon sok mediterrán eredetű, főleg Olaszországból származó örökzöld növényt telepítettünk. Ezek kényesebbek, több odafigyelést igényelnek. Az elültetésük utáni két-három év a legkritikusabb, később nagy részben akklimatizálódnak, de a rendkívüli hideg vagy száraz téltől károsodhatnak.

Babérsom

Biológiai sajátosságok

A tűlevelű és örökzöld lomblevelű fák gyökérzete főleg a talaj felső 60 cm-ében él, míg a cserjéké a felső 40 cm-t használja legintenzívebben. Az örökzöld növények télen is lassú vegetációs élettevékenységet folytatnak, tehát tápanyagra és vízre is szükségük van. Az ősszel nevelt friss hajtások visszafagyhatnak, ezért nem szabad augusztus közepe után metszeni őket.

A károsodás okai

A fent leírt sajátosságokból adódóan a legveszélyesebb - főleg a fiatalabb növények esetében - a talaj 40-50 cm-es átfagyása. A közhiedelemmel ellenében a növény ebben az esetben nem kifagy (kivételt képeznek a melegebb égövről származó növények), hanem kiszárad.
A csapadékszegény időjárás, ami az idei évre is jellemző, ugyanilyen veszélyeket rejt.
A sok napsütés következménye lehet a rügyduzzadás, sőt a hajtásnövekedés beindulása is, pl. rododendronok, örökzöld magnóliák, télálló pálmák, babérsom, korallberkenye esetében, ami a hajtások visszafagyását eredményezheti. A hirtelen lehulló nagy mennyiségű hó letörheti az ágakat, elfektetheti, sőt ki is döntheti a növényt. Az ónos eső elzárja a növény légzésének útját, ezáltal az befülledhet, a merevség miatt pedig könnyen letörhetnek a hajtások.

Korallberkenye

Gondozás és védelem

Az idén ősszel telepített örökzöldek tövét lombbal, szalmával, esetleg kéreggel 30-40 cm vastagon takarjuk, de előtte bőségesen öntözzük be a növény méretétől függően 30-50 liter vízzel. Ezt a gondozást és védelmet érdemes még a 2-3 éve ültetett örökzöldek esetében is alkalmazni.
Csapadékszegény télen, enyhébb fagymentes időben öntözzük meg az összes fiatalabb növényünket! Lényeges tudni, hogy 1 m2-es területre kijuttatott 10 liter víz csak 10 cm-ig áztatja be a földet, tehát nem ér le a fő gyökérzónáig. A lombjukra fagyérzékeny örökzöldeket teljesen takarni kell. Nádszövetből készítsünk lombbal, szalmával bélelt „sátrat” úgy, hogy a teteje zárt legyen, így sem a hó, sem a napsütés, sem az ónos eső nem tud kárt okozni.
Érdemes összekötözni a lazább lombú vagy ágrendszerű örökzöldeket.
A hótömeget lehetőleg seprűvel finoman távolítsuk el, de ne csapkodjuk a növényt!

Tűztövis

Jó tanács azoknak, akik a jövőben szeretnének örökzöld növényeket ültetni

A fagyérzékenyebb növényeket telepítsük védett helyre! Több növény hajtásai a tűző naptól válnak fagyérzékennyé, ezért ezeket félárnyékos, vagy szűrt fénnyel rendelkező területre ültessük! Olyan helyeken, ahol nem tudjuk megoldani az intenzív gondozást, főleg szárazság- és fagytűrő növényeket érdemes használni, pl. őshonos fenyőket, egyszerűbb tujaféléket, hamisciprusokat, borókákat, tiszafákat, cédrusokat.
Cserjék közül ajánlom a mirtuszloncot, a tűztövist, az örökzöld borbolyát, a tarka levelű kecskerágót, a madárbirset.

Szólj hozzá! Címkék: örökzöld berkenye magnólia rododendron borbolya tűztövis kecskerágó madárbirs bálint károly kertépítő

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása